Egy kis Pest

2016. november 20. 14:52 - Nadee

Szombaton felmentem egy nagyon jó baratommal Pestre kocsival. Hú, hol is kezdjem? Az alapötlet az volt, hogy elmegyünk a Smúz nevű kávézóba, aztán a Beefstroban eszünk. Ezt nagyon jól kitaláltuk, de persze nem ment olyan egyszerűen, mint ahogy elképzeltük. Még GPS segítségével is össze-vissza mentünk Pesten, sőt még Budára is átjutottunk véletlenül. Egy útlezárás miatt több mint egy órát mentünk új utakat keresve. Nagyon nehezen, de sikerült eltalálnunk a kávézóhoz és parkolót is találtunk a közelbe. Elsétáltunk a Smúzhoz és egyszerűen csodálatos helyen van. Gyönyörű a Parlament oldala és a Duna látványa, aztán megláttam a kis kávézó belsejét és még inkább tátva maradt a szám. Legszívesebben mindennap ott kávézgatnék, csodálatos a kilátás, a dekoráció és a design és a kávéjuk is nagyon finom. Remélem, párszor betévedek ebbe a kávézóba. Kávézás után elmentünk a Beefstroba (amit már egyszerűbben találtunk meg). Itt nem csináltam sajnos sok képet, de az a kevés is magáért beszél. Én egy Vega Burgert ettem és egyáltalán nem hiányoltam belőle a húst, mivel nagyon jó íze volt és laktató is volt. Ennek a helynek is szuper a designja és nagyon tetszettek a festmények, képek a falon. Innen sétálva mentünk a Váci utcára. Ott kicsit szétnéztünk. Nem igazán akartam vásárolgatni most csak szétnézni és esetleg egy-két dolog venni. Elsőnek a H&M-be néztem be, majd a Lush-ba. A H&M-ben vettem egy jó meleg szürke pulóvert és egy kis szívalakú díszt a táskámra, a Lush-ban fürdőbombát vettem és testradírt (mind a kettőt annyira imádom). A végén még elmentem sütit venni otthonra és elvitelre egy forrócsokiért a My Little Melbourne kis kávézójába. Imádom a forrócsokijukat. J Nagyon hangulatos hely.

Imádok Pesten sétálgatni a fények, az emberek, a mozgás és a látvány mindig magával ragad még akkor is, ha már 100-szor láttam. Nagyon élveztem ezt a kis „kirándulást”. Örülök, hogy eljutottam ebbe a kávézóba ahova régóta akartam (még ha kicsit nehezen is). Remélem ti is élvezitek a szünetet!

U.I.: Sajnos nem bírtam sokat fényképezni mivel a telefonom memóriája kezd megtelni….

 20161029_155539.jpg

img_1270.jpg

//Szürke ruha: PullandBear; Táska: Zara; Táskadísz: Parfois, Cipő: PullandBear; Kabát: Zara;//

20161029_190406.jpg

20161029_175251.jpg

20161029_174126.jpg

20161029_161359-01.jpeg

20161029_161420.jpg

20161029_161428.jpg

20161029_162604.jpg

20161029_175019_1.jpg

20161029_175251_1.jpg

20161029_163625.jpg

20161029_152032.jpg

20161029_152113.jpg

20161029_152117.jpg

20161029_160620-01.jpeg

20161029_155534-01.jpeg

20161029_165632.jpg

kep1.jpg

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://leventdebonheur.blog.hu/api/trackback/id/tr1411918133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.